Csavargás Rajczi Adriennel
2019.01.30.

DSC_0006.JPG

 

Idegenforgalmi szakember, író és utazó Rajczi Adrienn tartott élménybeszámolót január 23-án a Szenci Városi Könyvtárban Luxustól a csavargásig címmel.

A helyszínnek különös jelentőséget adott az, hogy a könyvtár volt gyermekkora talán legkedvesebb helye és az akkori könyvtáros Polák Margit egyike volt azoknak, akik nagy hatással voltak a személyisége fejlődésére. Rajczi Adrienn Rétéről indult el a nagyvilágba. Csaknem harminc évvel ezelőtt Kassára költözött és a Thália Színház társulatának lett a tagja. Pár év múlva Budapesten Hajdufy Miklós színiakadémiáján találjuk őt, majd a Független Színpad társulatához szegődött. A film világába is belekóstolt. Dolgozott Szász Jánossal, Mészáros Mártával és Makk Károllyal is. Ebben az időszakban született meg lánya Blanka, ami hozzájárult ahhoz, hogy úgymond „tisztességes” munka után nézett és az idegenforgalmat választotta.

Életének új, világutazói szakasza idegenforgalmi szakvásárok látogatásával indult. Időközben sokat változott az utazáshoz való viszonya. Fontosnak tartja, hogy tudjuk, mit keresünk, amikor utazunk, mi az az élmény, az a hangulat, amit szeretnénk megélni. Ma már nem útikönyvvel készül az utazásaira, hanem igyekszik az úticélhoz kötődő irodalmi alkotás segítségével belelátni a hely lelkébe. Fontosnak tartja, hogy legyen idegenvezetőnk, akinek a helyismerete felbecsülhetetlen érték az utazó számára.  Eddig huszonhat országban járt. Azt vallja, hogy a nagyon szervezett luxusutazásokon túl a spontaneitásnak is megvan a varázsa, mint például a háromszáz kilométeres biciklitúrájának, Toulouseból Montpellierig, amelynek az elején még biciklije sem volt. Több rövidebb írása jelent már meg az útjairól. Jelenleg könyvet ír erdélyi csavargásairól.

Rajczi Adrienn élménybeszámolójának a tavasszal lesz folytatása, amely a legtávolabbi egzotikus helyekről szól majd, ahová eddig eljutott.                                                                                                                                                                                                                                            VCs

Képgaléria a cikkhez