Hatvan éves a szenci Gimnázium és szakközépiskola
2019.08.21.

2 (29).jpg

 

A jubileumi ünnepi műsor a Szenci Városi Művelődési Központ mozitermében került megrendezésre június 14-én pénteken. A konferanszié szerepében sikerrel debütált az iskola volt diákja Simon Bence. Ő mesélte el a közönségnek iskolája vetített képekkel illusztrált történetét is. Szenc városa képviseletében Dušan Badinský polgármester üdvözölte az ünneplő közönséget. Kontár Zsuzsanna igazgatóasszony ünnepi beszédében összefoglalta az intézmény múltját és jelenét. Az iskola volt és mai tanárai életútját állította példaként a diákok elé, mivel ők voltak azok, akik megküzdöttek az iskola fönnmaradásáét és sikerre vitték az intézmény korszerűsítésének tervét. Ennek köszönhető, hogy ma már a kor igényeinek, a fenntartó, a szülők elvárásainak megfelelő feltételeket tud biztosítani az itt tanuló diákoknak az iskola.

A mintegy másfél órás műsorban volt karének, tánc, színpadi jelenet, szavalat, összeállítás megzenésített versekből és egy négykezes zongoradarab is, amelyet két tanárnő adott elő. Az ünnepély délután fogadással folytatódott az iskola épületében. A meghívottak az emeleti alkalmi kiállítás paneljeit böngészve nosztalgiázhattak.                                                                                                                                          VCs

Képgaléria a cikkhez